Ugyan a földi élet a természet része, a természet rendszeresen állítja kihívások elé a földi életet. A teremtmények szervezete, a kihívásokra komplex védelmi mechanizmussal válaszol– az alma a rovarok ellen viasszal, a medve a hideg ellen bundával, az emberi test a betegség ellen hőemelkedéssel, lázzal védekezhet. 

A túlélésért tett erőfeszítések azonban nem csak belső, hanem külső folyamatok révén is értelmezhetőek. A társas élőlények rajba rendeződtek, falkába verődtek. Az emberek világszerte törzseket alapítottak melyek külső ellenségek ellen védelmet nyújtottak, és a mindennapi túléléshez szükséges alapvető feladatokat rendszerezték. Az immunrendszert, amely egy velünk született belső szervezet, egyes teremtmények kiterjesztették, s ez által hatékonyabbá tették, külső védelmüket összehangoló szervezeteik által.

Veszély idején tehát, az ember által alkotott külső szervezeteknek– az emberi szervezet mintájára– alkalmazkodniuk kell az adott kihíváshoz hogy helytállhassanak, hogy védelmük minél hatékonyabb lehessen. Minél egységesebb egy adott szervezet fellépése, annál hatékonyabbá válhat az általa kölcsönzött védelem tagjai részére.

Ahogyan az emberi szervezet sikere– a túlélés– az alkalmazkodás képességén múlik, úgy az emberi szervezeteké is. Akik egy emberi szervezet egységét gyengítő erőfeszítéseket tesznek, azok az emberi szervezet alkalmazkodási képességét gyengítik. Az alkalmazkodás elleni harc pedig az immunrendszer elleni harc: nem csak ember, de természetellenes is.