A választások eredménye óta megszaporodni látszik a vidékellenesség mind a nemzetközi, mind a magyar liberális körökben. Egyre többet találkozni cinikus megnyilvánulásokkal az ellenzéki oldalon vidéki választókat bírálva: “megvették őket kilóra”, “paraszti gondolkodás” és hasonló egyéb kifejezések sokasodnak az online közösségi portálokon, fórumokon. Nyugati egyetemeken, akadémiai körökben hasonló hangulatváltozás tapasztalható. Első kézből emlékszem egy tanár negédes mosolyára, miközben órán csoportelőadásunk során pozitív fényben tüntettem fel az általuk populizmusként előszeretettel csúfolt nemzetállamok rendszerét. Az óra végén megjegyezte- szerinte a nemzetállamok erősödése csak amolyan “speedbump” (fekvőrendőr) a liberális internacionalizmushoz vezető úton egy federális európa felé.
A tananyag részeként az általuk Populist Far Right-ként (populista szélsőjobb) felfogott pártok kialakulásáról, előzményeiről tanultunk, mint az új európai irányváltás úttörőiként. Kriesi et al (2006) szerint a globalizáció kétpólusú győztes-vesztes társadalmat alkotott, melyet a túlzottan szabadjára engedett neoliberalizmus egyre növekvő kontraszttal súlyosbított. Franciaország is kitűnő példa erre. A Les Trente Glorieuses eleinte mindegyik társadalmi osztálynak hasonlóan kedvezett- a háborús időszak utáni kapitalizmus és nemzetközi kereskedelem által gazdaságilag ismét magukhoz térhettek a franciák, olyannyira hogy ez idő alatt a bavándorlás is jelentősen megnövekedett. A három évtizednyi optimizmusnak az 1973-75-ig tartó válság vetett véget melynek során a GDP növekedés csaknem a felére csökkent, a munkanélküliség nőtt, a munkásosztály egyre jobban érezte a gazdaság nyomását. A megcsappant profitok egyre szabadelvűbb irányvonalat vontak maguk után, a dirigisme-től való távolodás által elterjedt a külső erőforrások igénybevétele, a kiszervezés, melyek az automatizálással fűszerezve mind a munkásosztály helyzetét rontották tovább. Míg ezáltal a francia liberális elit sikeresen elért egy poszt-materialista szintet, a globalizáció politikai visszhangja hamar utolérte a neoliberalizmus fájdalmas belföldi következményeit.
Ignazi (1992) szerint kialakult egy általános kiábrándultság a “mainstream” pártokból. A társadalmi osztályok közötti növekvő külömbségeket látva egyre kevesebben hitték el hogy a régi pártok az átlagember érdekeit képviselik. Megváltozott a társadalmi mentalitás- míg sokáig a szavazás a választópolgárok identitásának egyfajta megerősítése volt a választott pártok által, újonnan az emberek inkább konkrét értékeiket kívánták kifejezni az “issue-based voting” (témaalapú szavazás) által. A 2018-as oszággyűlési választás eredménye is igazolhatja a témaalapú kampányok sikerességét, a valós társadami igények szem előtt tartásának fontosságát.
A választások azt is egyértelműen kimutatták hogy a magyar baloldali elit nagyrészt a fővárosba tömörül. A globalizáció előnyeit európa-szerte szintén a fővárosok élvezték a legjobban. Honfitársaink többsége viszont nem Budapesten él. Az ellenzékben ritkán tudatosul hogy míg Budapest Magyarország fővárosa, Budapest nem maga az ország, sőt Magyarország sokakban a határon túl is létezik. Cinikus megnyilvánulásaik a vidékiek és határon túliak ellen csak sokak realitásától való távolságukat jellemzi. Az európai politika bizony irányt váltott: az elfeledett, hátrahagyott népek hangja erősödik. Kacsintgathat Brüsszel felé a liberális elit- ám talán itt az ideje ráébredni hogy a polgári kényelem küszöbén túl is van élet.
mandiner.hu
